dr. Regele Károly Úszóklub

A szenior úszás népszerűsítése, az egészséges életmód elősegítése. Szenior versenyeken való részvétel.

Tájékoztató a klubról!

 

Édesapám Dr. Regele Károly 1971-ben hívta életre a szenior úszóversenyeket Magyarországon. Már életében kiderült, hogy jó kezdeményezésnek bizonyult ötlete, hiszen évről évre egyre több versenyző állt rajtköre augusztus utolsó hétvégéjén. 1996-ban halála után a hagyományok folytatására és emlékére alakult meg a Dr. Regele károly Szenior úszóklub Békés megyében. A Békéscsabai klub megalakulása után a gyulai úszni vágyókat tömörítette.  Azóta országunkba számos szenior úszóklub alakult, rendez versenyeket.  Most már ott tartunk, hogy minden hónapban van valahol verseny. Klubunk 1998 óta közhasznú egyesületként működik.

 

Az alapító tagok, akik nagy része még mindig klubunk aktív tagja. Taglétszámunk 45 f

 

Az Országos Szenior Úszóbajnokságot azóta folyamatosan megrendezzük és a résztvevők száma eléri és meg is haladja a háromszáz főt a hazai és külföldi versenyzőkből és családtagjaiból. Az egynapos versenyből mára három napos rendezvény lett és nem dicsekvésként mondom, de az egyik legjobban szervezett lebonyolított verseny beleértve a külföldieket is. Mindig nagy sikere van és jó hangulatú a második napi esti vacsorának, ahol fehér asztal mellett is kicserélhetjük tapasztalatainkat.

 

Rendszeresen részt vettünk a hazai és külföldi versenyeken (EB, VB). Évente 8 – 10 verseny.

 

Működésünk anyagi alapjait jórészt pályázatokból fedezzük, de sajnos egyre csökkennek a lehetőségek és főleg az elnyerhető összegek lesznek kisebbek.

Hogyan működik a HuPont.hu?

A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!

Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!

Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!

Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:

Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Doma po svém

► Nápady na útulné bydlení bez velkých výdajů

aleksandrakowalc-kacik.hupont.hu

2. Bydlení chytře

► Malé změny, které v bytě udělají velký rozdíl

lenkaprocha-poznamky.hupont.hu

3. Irodai és Talpmasszázs

► Jellemzői: Általában 20 perces, ruhában végzett frissítő masszázs, amely egy speciális ergonomikus székben történik. Előnyei: Nem igényel olajat vagy különösebb előkészületet, csökkenti a hát- és vállfájdalmakat, valamint javítja a közérzetet

irodai-es-talpmasszazs.hupont.hu

4. dataHabibi: Dubai housing forecasts

► Building-level Dubai housing price forecasts, rental yields, ROI analysis and official DLD transaction records. Founded by Haron Merzaie and Ibrahim Qorraj.

datahabibi.hupont.hu

5. LaserDecor

► Egyedi lézer vágott dekorációk, faliképek és ajándéktárgyak készítése fából és egyéb alapanyagokból. Tekintse meg munkáinkat és rendeljen tőlünk!

laserdecor.hupont.hu

6. Basketball Stars

► A basketball match can feel completely different when only a few seconds remain.

basketballstarsonline.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

samueljackson.hupont.hu

8. Custom Soap Boxes: Practical Packaging for Modern Soap Brands

► Discover Custom Soap Boxes that protect products, strengthen branding, improve presentation, and support retail and online soap businesses effectively today.

thecustomprinters.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

scaryhorrorgames.hupont.hu

10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lakatosnora.hupont.hu

11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

travelwithskyler.hupont.hu

12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fnafonline.hupont.hu

13. Poznámky z bytu

► Praktické zápisky o zařizování domova a drobných opravách

heimwerk-stefan.hupont.hu

14. Hajhosszabbítás Budapest

► Sziasztok. 10 éve hajhosszabbítással foglalkozom, legkedveltebb technikám a hőillesztés. Kristaly keratinnal dolgozom ami megfelelő tartást biztosít. Szintetikus és emberi hajat is szívesen felteszek, leszedek, tincsezek. Itthonról dolgozom

gyonyoruhaj.hupont.hu

15. HCPunk

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hcpunk.hupont.hu

16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

crossyroadpc.hupont.hu

17. Finance Researcher – Personal Finance & Borrowing Guide

► Independent personal finance guides covering loans, credit, mortgages, debt management and borrowing decisions. Research, practical explanations and useful financial resources from Finance Researcher.

financeresearcher.hupont.hu

18. ragdoll archers

► ragdoll archers is an incredibly fun and addictive physics-based archery action game, popular on web browsers.

wayblom.hupont.hu

19. What Is Your Spirit Animal — Free Spirit Animal Quiz

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

spiritanimalquiz.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 3
Heti: 14
Havi: 39
Össz.: 6 226

Látogatottság növelés
Oldal: Történet
dr. Regele Károly Úszóklub - © 2008 - 2026 - regelekarolyuszoklub.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »